Sosem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz élni és élvezni az életet. Tisztában vagyok azzal, hogy sok emberhez képest jó sorom van. Mégis… Már négy éve küzdök magammal. Az, hogy elhagyott a párom és itt maradtam két gyerköccel nem kellene, hogy a világ vége legyen . Megéltem  a saját kis poklomat, úgy gondolom hogy túl tettem magam az exemen, rengeteg új dolgot kipróbáltam, igyekeztem nem begubózni, mégis van bennem valami üresség. És ezzel már nem tudok mit kezdeni. Annyira görcsölök hogy párt szeretnék, hogy ez nem hagyja élvezni az életet. És tudom hogy már megszoktam hogy otthon én vagyok egyedül felnőtt, nincs mellettem egy másik felelős személy, nem pörgök azon hogy egyedül kell a nagy ágyban aludnom , mert minden megszokható, de a hiány érzet hogy valakihez úgy tartozzam ahogy egy nő tartozik egy férfihoz, ez nagyon fájón hiányzik. És tudom hogy saját magamnak generálom ezzel a görcsös akarással az egész negatív érzéseket. Rájöttem, hogy a negatív gondolatok, kimondott mondatok csak negatívumokat vonzanak.Tudatosan próbálom átállítani magam, hogy a pozitív dolgokra figyeljek főleg, de a körülöttem lévő emberek ezt rettenetesen megnehezítik. Olyan mintha energia vámpírokkal lennék körül véve. Cseszegetem rendesen a családom tagjait is, hogy mostmár aztán elég a sok kakából amit gerjesztünk magunk körül, mert a végén még bele fulladunk, de egyedül nem könnyű ez a szélmalom harc és már nem vagyok biztos abban sem, hogy nekem kellene őket noszogatnom a pozitivitás felé, hiszen én is magamtól indultam ezen az úton el és amíg nem éreztem és hittem a jó dolgok meglátásának az erejében, addig ezek nekem is üres frázisoknak tűntek.  Tehát tudom és érzem jótékony hatásukat, mégis valami belül mindig visszaránt. Lépek előre egyet és aztán jön egy agymenésem és vissza esek kettőt…  Már nem hiszem feltétlenül, hogy attól boldog leszek hogy lesz mellettem egy pasi, mégis az ehhez ragaszkodó, görcsös akarást nem sikerül levetkőznöm.  Már azt sem tudom, hogy ezt most elfogadjam, hogy én ilyen vagyok és ez hozzám tartozik vagy küzdjek ellene. Azt érzem hogy a teljességemhez tartozik egy társ, tudom hogy nélküle kell nekem egyedül egy önálló egységet alkotnom és nem Töle és Vele leszek egy egész. Szóval zöldségelek magammal magamban és toporgok egy helyben, vagy még sem??? Lehet valaki ennyire bizonytalan???  A nagy össze-visszaságomat most ismét megszakítom, mert két gyerekkel a hátam mögött, a mese hangjaival a levegőben már nem érek rá a saját magam által generált útvesztöben keringeni.

Annyira egyszerű volt a határidő naplómmal megosztani az éppen aktuális agymenésemet. Ez a forma annyira idegen, hogy még gondolataim sincsenek, vagyis nem maradtak mert nem mentek át a rostán…. Pedig, gondoltam ez jó lenne első lépésnek a virtuális világ felé való nyitásnak. Nem vagyok túl jó a net használatában, egyáltalán … idegen ez az egész, pedig majd  minden barátom, ismerősöm  ódákat zeng. Filmeket, zenéket töltenek le, blogolnak, játszanak, ismeretségeket kötnek és ugye végtelen az információ áramlás is. Mondjuk nekem nehezen megy minden technikai kütyü használata. A gyerekeim simán kezelnek mindent, én….. nem volt rá szükségem mindaddig míg volt mellettem egy pár, aki ezt a számomra terhes dolgot levette a vállamról…. de már nincs és  ennek már jó pár éve de  eddig időm nem volt fejlődni, meg eszközöm sem volt hozzá. Tavaly karácsonykor azonban megleptem magam egy lapitopival, de eddig csak a mail-jeim olvasására, meg esetleg egy-két információ levadászására használtam. Hát ma eljött az idő…. Fogalmam sincs még, hogyan fogom megformálni a blogomat, de most itt az első bejegyzés…. Eddig a naplóimat töltöttem meg a fejemben kavargó gondolataimmal, mostantól itt szeretném ezt tenni.  Meg kell szoknom….nem lesz egyszerű…. A tudat hogy nem egy füzet lapjait töltöm, furcsa, olyan mintha ki kellene tárulkoznom csupa idegen ember előtt…. ez normális???

Üdvözlet a(z) Nők Lapja Café blogok honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Nők Lapja Café előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!
Sok sikert!